2010. július 1., csütörtök

Paula ékszerei
















































Nos,elmentek Pauláék.Nem voltam boldog,sőt...még jó,hogy Kriszti éppen ráért és kicsit tudtunk fecsegni.Így hamar elszállt a bánatom.Amúgy képes vagyok napokig magam alatt lenni.
Nem értem rá mostanában blogozni,de azt hiszem,szeptemberig egyre több meló lesz.Itt a szezon a nyakunkban,és már most sokszor kell gyártanom a Lasganákat,sütiket,kenyeret,meg ami kell.Ráadásul a házi nénink ideadta az összes lakását,hogy adjuk ki túristáknak.VAn neki 10 apartmanja a tengerparton.Örültünk neki,de a meló is rengeteg lesz.Szóval nem hiszem,hogy sokat tudok itt lebzselni...pedig szeretek bámészkodni:)
Nagyon siettem ezekkel az ékszerekkel,szinte egy hete csak ezzel foglalkoztam szabad időmben.
Ezek lettek paula ékszerei.
Nagyon örült neki.Azt mondta,megmutatja majd a szép fehér kosztümjével is.A karkötő bogyóit csak úgy kitaláltam.Nem akartam sem túl kicsit,sem túl nagyot.Sajna ebből a türkisz swariból,csak 4-esem van és túl nagynak találtam,elég lett volna csak 3-as,de ez nagyon tetszett Paulának ezzel kellett csinálnom így kicsit nem olyan nagyon szép lett.:(( Nem tudtam most sokáig gondolkodni a bogyó mintáján.Haladnom kellett,hogy a munkám mellett ezzel is kész legyek.
Ezt a lila háromszöget,még régen készítettem.De bele szeretett.Ezt neki adtam ajándékba.
Ez a közös fotót még vagy 2 éve készült:))Megmásztuk a pálmafát kínunkban.Éppen bolondoztunk,mert kaptam egy fényképező gépet és a fia fotózgatott bennünket.Nagyon bolondok tudunk lenni.El sem tudom képzelni róla,hogy milyen komoly üzlet asszony.Nagyon el tudja engedni magát és sem a haja,sem a ruházata,semmi nem érdekli.Azt mondja,minden nap toppul néz ki,de ha pihenni akar,nem érdekli semmi.Hihetetlen egy tyúkanyó:))Emlékszem,amikor kajakoztunk és a sok röhögéstől nem tudtunk evezni és beszorultunk a stég alá.Annyira kacagtam,mert Paula vírnyákolt segítségért,de hát nem sikerült,mert elröhögtük és isten tudja,kb fél órat vártunk,míg valaki kimentett.Ugyanis sokan azt hitték,direkt ott vagyunk....jjjjjjja!Hooooooogyne!Ott kapaszkodtunk a stég aljában,hogy el ne vigyen a víz bennünket.Úgy mentettek ki bennünket a benszülöttek:))
Kérdezték,hogy hogy sikerült ez nekünk ilyen szuperűl,hogy még Ők is alig tudnak kiszedni onnan bennünket.Mondtuk,éppen hahotázgattunk és a nevetéstől elgyengült állapotba kerülés miadt nem ment az evezés tökéletesen:)))))Természetesen,Ők is kinyultak ott a társaságunkban.Felét nem értették,hogy miket beszélünk.Persze,a mi mixelt nyelvünket,csak mi értjük:))
Szóval ezeket készítettem neki,de még nem vagyok kész.Még van egy karkötős szett,de azt már postázom,ha minden igaz.

18 megjegyzés:

Johanna írta...

Minden csodás!!!
Imádom a bógyókat!!!! Biztos jó volt ez a "kis kaland" :) csodás helyen laksz...

különben pedig minden képtől elájulok, amit felteszel...
olyan szívesen élnék én is part közelébe... :)

MELI-BEADS írta...

Szia Ildikó!
Először is köszi a köszöntést itt is.Na ezen a beszámolom jót nevettem itt egymagamban a gépnél.Nagyon vicces lehetett amikor beszorultatok a stégen.Még jó hogy csak félórát kellett várni a segítségre.Visszont a Paulának készített ékszerek nagyon szépek lettek.A bógyos ékszereid a gyengéim,mert olyan szépen megcsinálod a bóygeszokat nem is csodálom,hogy tetszett neki.Kezdem egyre jobban rávenni magam,hogy hozzak már én is létre valami bógyosokat,aztán majd kiderül mit sikerül kreálnom.Jó a kép a pálmafánal.Igazi vidámság árad róla.Na aztán jó erőt a munkához és a nagy forgalomhoz.Kitartást és amikor teheted fűzzél is,mert én már hiányoltalak.
Puszillak.

BéKata írta...

Jaaajjj, anyám, ezek csodaszépek, egytől-egyig, mind!!!! Gyönyörű finom színek, fantáziadús kivitelezés!!! Beleszerettem mindbe!!!!! Nem lehetne, mondjuk, hogy én is egy külföldi üzletasszony vagyok????? :-))))))))

ekszerlada írta...

Johanna!!
Lesz még kép nefélj!!!Majd hamarosan csinálok egy kis körutat megint és készítek pár fotót!!
Köszi Cuki vagy!!!
Nefélj,ha csak akad idő,itt lebzselek,meg a gyöngyök között!!!
Kata!
ha akarod,lehetsz!!Mindent csak akarni kell,aszonta Anyukám!!!!:))))))

Piky73 írta...

Milyen kalandos élményekben van részed! Így vidám az élet :)
S csudaszépeket alkottál ám ily rövid idő alatt! Nekem különösen a rózsaszínes bogyós tetszik, de egyébként mind szupcsi!

Gvendolin írta...

Nekem is nagyon tetszenek a munkáid, és a színvilág amiben alkotsz!
De a hely ahol élsz... irigylésre méltó!:)

bandrea írta...

Gyönyörű helyen vagytok!!! Ott én is szívesen beszorulnék valamelyik stég alá:-))) Az ékszerek pedig gyönyörűek!!!

Norita írta...

De szépek lettek! Nagyon tetszenek! :o)

ekszerlada írta...

Kösszentyű lányok:))
Igen,mindig történik valami hüleség velem:))De jól van ez így.Nem akarok szomorkodni.Még jó,hogy ezek a kalandok elterelik a figyelmemet,mert amúgy mindig otthon jár az agyam,meg szívem.
Majd lesznek fotók még innen.:))

Unicornio írta...

They are so fantastics!!!!

nooni írta...

Nagyon szépeket készítettél! Annyira finom szinei vannak a bogyóidnak!

kriszta írta...

Csúúúúúúúcs kollekció!!!!!!! Ne szomorkodj, hogy elment a Paula, hisz mindannyian itt vagyunk neked, hogy felvidítsunk, megnevettessünk, meghallgassunnk, vagy éppen te minket!!! Jó, hogy vagy így is.....bár egy karnyújtásnyi távolság sokkal jobban esne, de elégedjünk meg azzal ami van és lesz ez még másképpen is!!!!!!!!

Edit írta...

Gyönyörűek egytől egyig!!! Csodás színeket használtál! Gratulálok!

ekszerlada írta...

Thnks Unicornio!
Köszi lányok:))
Jól van Banyó!!Még az is jó,mert nem is tudom,mi lenne...
Még ha csak azt látom,ég a zöld lámpácskád,már az is jó,mert tudom,bár mikor megszólíthatlak téged is:))

Anikó - Gyöngyszerelem írta...

Ismét egy fantasztikus történet! :) Imádlak Ildikó! :)
Gyönyörű ékszereket kapott Paula! Biztos nagyon boldog volt! :)
Jó munkát nektek! Azért vigyázz magadra! :)
Puszi!

Zelda írta...

Szépséges! Nagyon jó lehet odakint!

ekszerlada írta...

Köszi Anikóm:))Vigyázok:))

ekszerlada írta...

Köszi Timi:)