2010. augusztus 9., hétfő

Ildi Nyeremény játék!!!!!



. . . - . . . . . . m . . .

Már korábban is azon gondolkoztam,milyen játékot kellene kitalálni ami érdekes,izgalmas,kicsit más fajta mint az eddigiek voltak.Sokat gondolkoztam,milyen is legyen,hogy ne legyen túl nehéz,de érdekes és izgalmas és kicsit más legyen.Valami teljesen más,de jó,elgondolkodtató.
AZért is vártam ilyen sokáig vele,mert azon is eltűnődtem,hogyan ér oda,mivel én a világ másik részén vagyok.De ha a krisztim csomija ideért,akkor ennek is haza kell érnie.Így végre rávettem magam és akkor vágjunk is bele.
A legkedvesebb ékszeremet ajánlom fel ennek a játéknak nyereményéül,amit bevallok őszintén,sokat gondolkodtam,ez legyen-e,vagy másik,mert annyira szeretem.De úgy gondoltam,ha valaki megkínlódik érte és kitalálja melyik ez,meg is érdemli,én meg tudok magamnak készíteni másikat:)

Szóval,a JÁTÉK LÉNYEGE!!!

A fent látható kép alapján,ki kell találnotok,melyik ékszerem fénykép darabkája látható és a fénykép alatt található pontozott vonalban megadott egy betűből, ki kell találni az ékszer teljes nevét!!
ANNYI PONTOT ADTAM MEG,AMENNYI BETŰBŐL ÁLL AZ ÉKSZER NEVE!!!
Az ékszer megtalálható a blogomban,és ebben az évben készült de többet nem segíthetek!!!
Vannak szabályok is,amiket be kell tartani,mert ennek ellenkező esetében,nem tudom versenyeztetni a kedves érdeklődőket!!
SZABÁLYOK:
1.Hadj egy üzenetet a megjegyzés rovatban
2.Írd oda feltétlen a megfejtett ékszer TELJES nevét
3.Írd oda teljes nevedet,vagy becenevedet
4.Kérlek,feltétlen hagyd meg email címed (ahol később,ha megnyerted,fel tudjuk venni a kapcsolatot!!)
5.Kérlek,csak egy megjegyzést hagyjál.
5.Bár ki játszhat,nem kell feltétlen rendszeres olvasómnak lennie vagy gyöngyösnek.Felőlem textiles is lehet,vagy szakács:)Ez teljesen mindegy.
Adok hosszú gondolkodási időt,ha netalántán,nehéz lenne AUGUSZTUS 31 ÉJFÉL A HATÁRIDŐ!!!
Senki ne ijedjen meg,ha rögtön nem látja a bejegyzési rovatban magát,csak amikor én láttam,utána az engedélyezésem után fog megjelenni a nekem szánt üzenete!!!
Szeptember 1-én kiteszem az ékszer teljes fényképét a blogomba és mellé név szerint ki fogom írni azokat a neveket,akik eltalálták az ékszer nevét és sorsolni fogok,hogy ki nyeri meg:)))
Szeptember 2-án kora reggel láthatjátok a nyertest!!!!!
Egy valamit viszont el kell mondanom!!Mivel a világ másik végén élek,ezért a postázásra 4-6 hetet biztosan várni kell az ékszer megérkezéséhez de ha így is bevállaljátok és szeretnétek velem játszani és ki tudjátok várni a postai időt azaz 4-6 hetet,akkor felőlem semmi akadálya a játéknak!!
Hajrá lányok,én már nagyon nagyon izgulok,:)))és remélem,benneteket is szórakoztatni fog:)
Mindenkit nagy szeretettel várok és kívánok nagyon jó szórakozást és sok-sok szerencsét!!!!
Na gyerünk!!Had lássaaaaaaaam!!!!
Ki szeretné a kedvenc ékszeremet megnyerni?????:)))

2010. augusztus 5., csütörtök

Banyókám!!!Ez most Neked szól!!!


Egy nap, majdnem olyan mint a többi, de az emlék már a holnap poharát tölti, és a holnap most még csak álomvilág, ám a perc itt van, mosollyal nyit rád. Hogy legyen erőd, legyen hited, amíg utadon terhedet viszed, és tudj nevetni, játszani örömmel, hogy a holnap szeretni jöjjön el. Napsugárral, esővel, szivárvánnyal, a szívben tűzzel, a kertben száz virággal, s hogy legyen aki szeret, S ott van Veled, Boldog névnapot kívánok Neked!
Természetesen,Minden kedves Krisztinának Boldog Névnapot Kívánok!!
Ildi!!

2010. augusztus 1., vasárnap

Ti AMO ...




Előszőr egy 27mm-es swarival indult ez a medál,de lebontottam,mert csúnya nagy volt az egész.Valahogy másképp kell megoldanom.
Most ezt a csodás meggypiros színű rivolit találtam,és gondoltam,a szép hófehér ruhámhoz ez a színösszeállítás igenis nagyon jól megy.Így elkészítettem.Most egyszerre több mindenbe is belekezdtem,mert úgy beindult a fantáziám ettől a himzős technikától,hogy több mindent is elkezdtem,csak hogy el ne felejtsem.Pedig elköszöntem szeptemberig,de nem birtam tovább.
Készül az előző rózsaszín fülike medálja is,de most ezzel lettem kész.
Azért ezt a nevet kapta,mert romantikus hangulatomban vagyok és éppen a
DiO COME TI AMO dalt hallgattam miközben hímeztem.Ezt hozta ki belőlem ez a csodálatos dal.Időnként beleesem ilyen hangulatban.Ilyenkor elábrándozgatok:)Csuda jó rá hímezni és fűzni!Csak úgy jön az ember fantáziája és kikapcsol:)

2010. július 27., kedd

Zazie nyomában:)




Végre találtam a párom pecás cuccai között egy kis filc anyagot,így gyorsan,meg is próbáltam ezt a varrós ékszerkészítést.Ez életem legelső varrós alkotása,még készül hozzá a párja és egy nyaklánc és ha minden igaz,egy karkötő is.Csak fém kellene bele,de hogy azt honnan varázsolok,még nem tudom.De lehet reszelek bele kókuszból.Na,majd meglátom.
Zazinak, Anikónak és Békatának annyira teszenek az alkotásai,hogy úgy gondoltam,elkezdem.Anikónak és Reninek köszönhetően,sikerült megtanulnom neten egy-két fogást.Vagyis az alapokat.
Nos,ez ilyen lett.Nekem nagyon tetszik és szerintem csinálni fogok igen sokszor!

2010. július 25., vasárnap

Nyereményjáték Krisztánááááááááááál!!!!


Előszőr gondolkoztam,kitegyem-e a blogomba Kriszta Nyeremény játékát,mivel ki is hangsúlyozta,nem kívánja ezt senkitől, de aztán láttam Lerikánál,és úgy gondoltam,akkor én is kiteszem.Szóval,menjetek csak játszani Ti is,ha szeretnétek megnyerni ezt a csodálatos nyakláncot!!!A játékot,ITT olvashatjátok!
Még én is jelentkeztem,pedig nem szoktam részt venni ilyen játékokban,mert messze vagyok és senkit nem akarok terhelni a költségekkel,de mivel időnként küld ki nekem Kriszta gyöngyöket,úgy gondoltam,ha netalán tán én nyerném meg,akkor csak közzé teszi a gyöngyikékhez és utazhat is ide szépen bele a nyakamba,merthogy jó lenne ám megnyerni!!Olyan szép!!!Igazi Krisztás!!!
Hajrá Csajok!Menjetek csak játszatok!

2010. július 8., csütörtök

Álmodjunk szépeket!!!!!







Elalvás előtt,egy ilyen fotelban,szívesen kényeztetném magam:)Ez egy végtel egyszerű fotel,de olyan szép.Inkább olyan antik hatása van:)Drága Nagyanyám jut eszembe róla...:)
























Drága Barátaim!!!
Sajnos,nem tudok itt lenni,mert ezer a dolog és mire beérek a vackomba,éppen csak körbe nézek,ide-oda beszólok és már alszok is.De azt gondolom,nem csak én vagyok így,Ti meg otthon élvezitek a jóidőt,a virágokat,kertészkedtek,kirándultok,ami nagyon jó dolog.Ne is fűzzetek,élvezzétek a jóidőt,töltődjetek fel a nap energiáival és fürödjetek , grillezetek a családdal,barátokkal,kinek milyen vannal,szóval minden jót,amit csak az időtök enged.Majd szeptembertől,amikor újra jön a hideg idő,majd szépen összejövünk újra:))Bár hiányzik a blogolás,mert én nagyon szeretem:))
Arra gondoltam,megosztom veletek az egyik levelet,amit a minap kaptam.
Ebben a nyári melegekben igen nehéz sokszor jókat aludni,ezért a Naturhom ajánlott egy-két trükköt a jobb alvás érdekében ebben a nyári tikkasztó meleg éjszakákra is.

Nem tudom,ki mennyi időt szán arra,hogy ha rossz alvó akkor utánna nézzen,milyen lehetőségek vannak ennek javítására,de erre nagyon ügyeljetek lányok,mert nekem már voltak komoly gondjaim a nem alvás miadt.Komoly gondok az idegrendszeremmel.De véget vetettem(és nem gyógyszeresen!!Aminek nagyon örülök,hanem természetes úton) és igen is,oda figyelek magamra is,nem csak a családra,munkára!
Világ életemben rengeteget dolgoztam,hosszú éveken keresztűl éjszakáztam ápolónőként,énekesként és bizony nagyon megsinylettem.Jöttek az ájulásos időszakok,szív szurkálódások és éreztem,na most jött el a pillanat,amikor akár mi is lesz,de ha élni akarok,meg kell változtatnom az életvitelemet.
Ugyan ez jellemezte a páromat is.Őrűlt hajsza volt az életünk és semmit nem élveztünk belőle.Elegünk lett,mertünk változtatni.Kezdtünk odafigyelni az alvásunkra.Bevezettük a délutáni pihenést,ami néha csak fél óra,1 óra.Persze tudom,ez nem mindenki tudja megtenni munkája miadt,de legalább az esti alvásra,mindenkinek oda kell figyelnie,és akkor nem lesz zizis másnap és komolyabb baja,amibe majdnem én is belecsöppentem.

Szóval itt van a kis levélke:
"Épp csak ránk kacsintott a nyár, s már most sokan szenvedünk az éjszakai forróságtól, a nyűglődős, izzadós estéktől. Igen, a légkondi megoldás lehet annak aki bírja és szereti, de ha esetleg ilyen nincs kéznél, vagy csak nem szereted - én sem - akkor küldök pár nálam jól működő praktikát, hogy a nyári éjszakák is a pihentető, jó alvásról szóljanak:

1. Tartsd a hálót hűvösen!
A kora reggeli és sötétedés utáni órákban szellőztess, napközben tartsd a háló ablakait zárva, sötétíts be rolókkal! Egy kis kitérő - ha még az árnyékolók kiválasztása előtt állsz: a külső oldali, homlokzati árnyékolók - például a zsalúziák - lényegesen hatékonyabb megoldást nyújtanak a sötétítőkkel, rolókkal szemben - hiszen itt már a nagy hőfelvételű üvegtáblák sem melegszenek -, lényegesen hűvösebb klímát biztosítanak beltéri társaiknál.

S még egy dolog, amiről sokszor megfeledkezünk: néhány gyorsan növő – lehet egynyári is – növény az ablakok és az épület köré, sőt akár a falra is – isteni hűtésről gondoskodik.

S most vissza a hálóba: ha van lehetőséged gépi hűtésre, úgy a klímát lehetőleg lefekvés előtt 1-1,5 órával kapcsold be, akkor, amikor még nem tartózkodik senki a szobában. Alváshoz, pihenéshez jobb, ha zaj- és légmozgásmentes környezet vesz körül, így jobban tudsz aludni és frissebben ébredsz.

Még egy jó bevált, természetes klimatizáló az ókorból. Bizony, már az antik görögök is használták a háló klímájának javítására, különösen forró, száraz, sivatagi időjárás idején: erősíts napközben nedves lepedőket a zárt ablakok elé, a keretre – csodálatosan frissítik és klimatizálják a teret.

2. Nyugalom és sötétség!
De nem csak a nagy meleg zavarhatja éjszakáinkat, hanem például a szobába beszűrődő erős zaj, vagy fények is. A fény például kifejezetten gátolja szervezetünk természetes altatóhormonjának, a melatoninnak termelődését. Gondoskodj hát e zavaró tényezők kivédéséről!

3. Szellőztess okosan!
A kora reggeli és késő esti szellőzést előnyét már említettem, így nem forrósodik fel a háló levegője. Ezúttal – különösen este – gondoskodj alapos ’szúnyogvédelemről’ is, hisz a lámpa fénye remek csali az alattomos vérszívóknak. Jó, ha a háló ablakát szúnyoghálóval látod el, mert a kinti hűlő levegőről előszeretettel költöznek szobánk melegébe a hívatlan látogatók. Egészséged védelmében a kémiai és elektromos szúnyogriasztókat kerüld el – ezeknek semmi helye a hálószobában.

4. Tusolj és épp csak itasd fel!
Lefekvés előtt langyos, inkább hűvös vízzel frissítsd fel magad, majd hagyd, hogy testeden vékony filmréteg maradjon az ’épphogy’ törlés után. Ha rövid ideig is, az elpárolgó víz hűti bőröd.

5. Frissítők – rózsavíz, menta, citromfű...
Az illóolajok - különösen nagy melegben - igen erőteljesen hatnak. A sivatagos vidékeken, az arab világban például a rózsavíz az egyik legkedveltebb frissítőital alapja, mely egyben nyugtató hatással is bír. De finom frissítő a mentás, citromfüves limonádé is nem túl hidegen - mézzel, citrommal ízesítve.

6. Könnyű étkek – egész nap!
Napközben igyál – lehetőleg tiszta vizet – rendszeresen és sokat, de ne a lefekvést megelőző órákban, nehogy épp a gyakori szükség ne hagyjon pihenni. Kerüld a késői nehéz, zsíros vacsorákat! Fogyassz bőségesen paradicsomot, uborkát, gyümölcsöt, joghurtot és teljes kiőrlésű pékárut, melyek magas vitamin- és ásványi anyag-tartalma fedezi a rekkenő hőség okozta megnövekedett szükségleteket.

7. Egy jó takaró – csodákra képes…
Kizárólag vékony nyári takarót használj! A legújabb természetes alapanyagú takarók kifejezetten ’hűtő’ tulajdonságokkal rendelkeznek. Ennek lényege, hogy a szálszerkezet, mint megannyi apró ’klímakapszula’ magába gyűjti a környezeti hőt, s így jelentősen kellemesebb, hűtött ágyklímát biztosít. A selyem-, gyapjúszálak további előnyös tulajdonsága számunkra, hogy a testünk által kibocsátott nedvességet, izzadságot azonnal felveszik a bőr felületéről anélkül, hogy tapintásra nedves hatást tapasztalnánk.

Egy ilyen csodálatosan könnyű, selymes és hűs takaró a "Vadselymes szellő" takaró, mely olyan könnyű, mint a pille és finom puha vadselyem töltete friss, hűs klímát biztosít a perzselő nyári éjszakákon is. Ha épp egy ilyenre fáj a fogad, akkor kérd most, mert csodálatosan lazító és hűsítő természetes fürdőolajat ajándékozunk hozzá és még a szállítást is mi álljuk! Istenien hűsít és nagyon jó, kérd bátran itt!

Néha aztán az is elég, ha egy könnyű batiszt vagy damaszt lepedővel takarózunk, de ennyi mindig kell. Vigyázz magadra, takaró nélkül könnyen huzatot kaphatsz, megfázhatsz – még a legnagyobb nyári hőségben is.

+1. Stressz – stop!
Erre figyelj: csak az tud könnyedén és gondtalanul álomba merülni, aki lazán, a feszültségeket az ágyon kívül hagyva hajtja álomra a fejét। Ha mást nem is, legalább annyit tegyél meg, hogy a napi gondokat és problémákat hagyd a háló ajtaján kívül। A nyár a vidámság, romantika, pihenés ideje – ne hagyd, hogy ezt bármi is elrontsa! Ne aggódj, ha csak késő éjjel jön álom a szemedre – természetes, velünk született tulajdonság, hogy nyáron kevesebb alvás is elég! S ha ne adj’ Isten a fentiek egyike sem segít az elalvásban – ne mérgelődj! Fogd magad, sétáljon egy jót a balzsamos nyárii éjszakában – meglátod varázslatos lesz!

Ezt a cikket ITT találhatod meg!
Még amit én még hozzá tennék,hogy én pl az apró zajoktól is felébredtem mindig és több mint egy éve,kipróbáltam egy szilikonos füldugót,ami szépen beilleszkedik a fülikédbe és minden zajtól elzár।Én kb 5 perc mulva,azonnal elalszom és az ablakom mindig nyitva van résnyire,hogy legyen friss levegőm.Az első nap zavart kicsit a fülike(dugó,csak én így hívom)de hihetetlen hamar hozzá szoktam,hiszen azt a célt szólgálja,hogy pihentet.Ez olyan mint a rágó gumi és általában gyógyszertárakban,gyógyászati segédeszközöket forgalmazó boltokban lehet beszerezni.De nem mindegy,milyen!
Az feltétlen látni kell,hogy nem a finom,szivacsos,nagyon puha fajta a jó,mert azon átjön a zaj,hanem tömény,mint anyukám jellemezte,rágó gumi hatású.Na,azt ha bele nyomizod a füledbe,alszol,mint a bundás.
Nagyon fontosnak tartom ezt és figyeljen mindenki oda,akinek alvási problémái vannak a sok munkától,stressztől!!
Ez a hosszú élet egyik titka!!
Ha bár mit találok,fel fogom ide tenni,hogy segíteni tudjak én is,ha valakinek van esetleg hasonló gondja!!
Hajrá csajok,jó pihenést,szunyókálást és még mellékeltem egy két alvásra csábító szép hálószobákat,amik láttán én mindig el tudok álmodozni:))Imádom ezeket a színeket,bútorokat.Imádom ezt a stílust:))Remélem,egyszer az én háló szobám is így fog kinézni:))Most csak álmodozom róla,de tudom,egyszer valóra is válik,mert ezt akarom és kéééééééééééééééééész!!!!
Találtok még több titkot a jó pihenéshez,alváshoz lentebb a blogomban a "Titkok a JÓ ALVÁSHOZ"című linkemben!!
Van még egy két kedvenc lakberendezésisseses fotóm,majd megmutatom!
Ezeket a képeket egyébként lakberendezéssel foglalkozó Brazil lányok,asszonyok(Tánia Silvia és Carmen Martins) csodálatos blogjaiból idéztem,amit lent a lakberendezés linkemben megtalálhattok।Látogassatok el,mert isteni szép dolgokat tudnak kreálni a lakásokból és ha még mást nem is,de el lehet álmodozni bennünk:))Tudnak ötletet adni a szép kis lakásokhoz.Ha érdekel benneteket,kukkantsatok be hozzájuk!!
Kívánok mindenkinek minden jót a nyárra és sok vidámságot,szeretetet,jóidőt!!Majd jövök:)!!

2010. július 1., csütörtök

Paula ékszerei
















































Nos,elmentek Pauláék.Nem voltam boldog,sőt...még jó,hogy Kriszti éppen ráért és kicsit tudtunk fecsegni.Így hamar elszállt a bánatom.Amúgy képes vagyok napokig magam alatt lenni.
Nem értem rá mostanában blogozni,de azt hiszem,szeptemberig egyre több meló lesz.Itt a szezon a nyakunkban,és már most sokszor kell gyártanom a Lasganákat,sütiket,kenyeret,meg ami kell.Ráadásul a házi nénink ideadta az összes lakását,hogy adjuk ki túristáknak.VAn neki 10 apartmanja a tengerparton.Örültünk neki,de a meló is rengeteg lesz.Szóval nem hiszem,hogy sokat tudok itt lebzselni...pedig szeretek bámészkodni:)
Nagyon siettem ezekkel az ékszerekkel,szinte egy hete csak ezzel foglalkoztam szabad időmben.
Ezek lettek paula ékszerei.
Nagyon örült neki.Azt mondta,megmutatja majd a szép fehér kosztümjével is.A karkötő bogyóit csak úgy kitaláltam.Nem akartam sem túl kicsit,sem túl nagyot.Sajna ebből a türkisz swariból,csak 4-esem van és túl nagynak találtam,elég lett volna csak 3-as,de ez nagyon tetszett Paulának ezzel kellett csinálnom így kicsit nem olyan nagyon szép lett.:(( Nem tudtam most sokáig gondolkodni a bogyó mintáján.Haladnom kellett,hogy a munkám mellett ezzel is kész legyek.
Ezt a lila háromszöget,még régen készítettem.De bele szeretett.Ezt neki adtam ajándékba.
Ez a közös fotót még vagy 2 éve készült:))Megmásztuk a pálmafát kínunkban.Éppen bolondoztunk,mert kaptam egy fényképező gépet és a fia fotózgatott bennünket.Nagyon bolondok tudunk lenni.El sem tudom képzelni róla,hogy milyen komoly üzlet asszony.Nagyon el tudja engedni magát és sem a haja,sem a ruházata,semmi nem érdekli.Azt mondja,minden nap toppul néz ki,de ha pihenni akar,nem érdekli semmi.Hihetetlen egy tyúkanyó:))Emlékszem,amikor kajakoztunk és a sok röhögéstől nem tudtunk evezni és beszorultunk a stég alá.Annyira kacagtam,mert Paula vírnyákolt segítségért,de hát nem sikerült,mert elröhögtük és isten tudja,kb fél órat vártunk,míg valaki kimentett.Ugyanis sokan azt hitték,direkt ott vagyunk....jjjjjjja!Hooooooogyne!Ott kapaszkodtunk a stég aljában,hogy el ne vigyen a víz bennünket.Úgy mentettek ki bennünket a benszülöttek:))
Kérdezték,hogy hogy sikerült ez nekünk ilyen szuperűl,hogy még Ők is alig tudnak kiszedni onnan bennünket.Mondtuk,éppen hahotázgattunk és a nevetéstől elgyengült állapotba kerülés miadt nem ment az evezés tökéletesen:)))))Természetesen,Ők is kinyultak ott a társaságunkban.Felét nem értették,hogy miket beszélünk.Persze,a mi mixelt nyelvünket,csak mi értjük:))
Szóval ezeket készítettem neki,de még nem vagyok kész.Még van egy karkötős szett,de azt már postázom,ha minden igaz.